
Közgyógyellátás igénylésével és felhasználásval kapcsolatos információk
Mi a közgyógyellátás?
A közgyógyellátás szociális juttatás, amely a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és az orvosi rehabilitáció céljából tb támogatással igénybe vehető gyógyászati ellátások beteg által fizetendő térítési díjához nyújt hozzájárulást, megállapítása és igénybevétele a kezelőorvosok és több hatóság együttműködésén alapuló feladatkörét is érinti.
Hol igényelhető a közgyógyellátás?
A közgyógyellátást a járási hivatalnál: Baranya Vármegyei Kormányhivatal lehet kérelmezni, ahol hatósági eljárás során megvizsgálják a jogosultsági feltételeket és megállapítják a gyógyszerkeretet. Az eljárás során figyelembe vett rendszeres gyógyító ellátásokat a közgyógyellátást igénylő kérelmére – a kérelem benyújtása előtt – a háziorvos igazolja.
Hogyan igényelhető közgyógyellátási igazolvány?
- Háziorvosi igazolás
A közgyógyellátási kérelmet a lakóhely szerint illetékes járási hivatalhoz kell benyújtani, azonban a kérelem benyújtása előtt fel kell keresni a háziorvost, hogy igazolja a havi rendszeres gyógyító ellátásokat.
A havi rendszeres gyógyító ellátásokról a háziorvos által kiállított igazolást a betegnek kézjegyével (aláírás vagy szignó) el kell látnia, jelezve, hogy annak tartalmát ismeri.
- Kérelem
A kérelmet formanyomtatványon kell benyújtani, és csatolni kell a közgyógyellátás iránti igény alapjául szolgáló tények igazolását, illetve, ha egyéni gyógyszerkeretet is igényelni kíván, akkor zárt borítékban a háziorvos által a havi rendszeres gyógyító ellátásokról kiállított igazolást is.
Alanyi jogú közgyógyellátáson alapuló kérelem esetén, ha a kérelmező nyilatkozik arról, hogy egyéni gyógyszerkeret megállapítására nem tart igényt, kérelméhez nem kell csatolni a háziorvos igazolását.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a kérelem nyomtatványon jelezni kell azt is, hogy postai úton, vagy az igazolványt kiállító kormányhivatalnál személyes átvétellel kéri az igazolvány kézbesítését.
- Kérelem elbírálása
A közgyógyellátásra való jogosultságról a lakóhely szerint illetékes járási hivatal dönt.
A közgyógyellátás jogosultsági feltételeinek fennállása esetén a járási hivatal határozatában megállapítja a közgyógyellátásra való jogosultságot, a jogosultság kezdő időpontját és a gyógyító ellátások elismerhető költsége figyelembe vételével a gyógyszerkeret összegét.
- Igazolvány kiállítása
Az igazolvány kiállítása érdekében a kormányhivatal hivatalból intézkedik, ezért a közgyógyellátási igazolvány kiállítását külön nem kell kérelmezni.
Milyen ellátás vehető igénybe a közgyógyellátási igazolvánnyal?
Közgyógyellátási igazolvánnyal – főszabály szerint – térítésmentesen jogosult a társadalombiztosítási támogatásba befogadott gyógyító ellátásokra, azaz:
- gyógyszerkerete erejéig a tb támogatással rendelhető gyógyszerekre, tápszerekre,
- egyes, jogszabályban (a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. tv 35. § (6) meghatározott gyógyászati segédeszközökre, ideértve a protetikai és fogszabályozó eszközöket is,
- a gyógyászati segédeszközök (ideértve a protetikai és fogszabályozó eszközöket is) javítására és kölcsönzésére a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár erejéig, továbbá
- az orvosi rehabilitáció céljából igénybe vehető gyógyászati ellátásokra a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár erejéig (pl. gyógyfürdő ellátás).
Egyéni gyógyszerkeret
Az egyéni gyógyszerkeret három havonta, egyenlő részletekben – első alkalommal a közgyógyellátásra jogosultság kezdő időpontjával – nyílik meg. A három hónapos tárgyidőszakban megmaradt összeg görgethető, vagyis, – a jogosultsági éven belül –- a következő három hónapos tárgyidőszakra vonatkozó gyógyszerkeret összegét növeli.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a gyógyszerkeret akkor is egy évre szól, ha a közgyógyellátási jogosultságot 2 évre állapították meg, ezért az első évre megnyitott keretből fel nem használt összeg nem vihető át a következő jogosultsági évre.
Egyéni gyógyszerkeretet kizárólag havi 1.000,- Ft feletti gyógyszerköltség esetén lehet megállapítani, felső határa pedig jelenleg nem lehet több havi 12.000,- Ft-nál.
Eseti gyógyszerkeret
Az eseti keret összegét nem az eljáró hatóságok határozzák meg, hanem a tárgyévben beadott kérelmek vonatkozásában a költségvetési törvény. Ennek összege jelenleg 6.000,- forintban került meghatározásra.
Az eseti keret összegét a NEAK a jogosultság kezdő időpontjával nyitja meg, a két évre megállapított jogosultság esetén is évente, a jogosultság kezdő időpontjával, illetve az attól számított egy év elteltével.
Amennyiben a közgyógyellátásra jogosult személy részére egyéni gyógyszerkeret nem kerül megállapításra, a gyógyszerkeret megegyezik az eseti kerettel.
Mikor veszti hatályát a közgyógyellátási igazolvány?
Az igazolvány a megállapított jogosultsági időtartam lejárta előtt hatályát veszti, ha
- a közgyógyellátásra való jogosultságot megszüntették, vagy
- az igazolványt a közgyógyellátásra való jogosultság igazolására alkalmatlanná nyilvánították, visszavonták, vagy
- a jogosult meghalt.
Mi történik, ha elfogy a felhasználható gyógyszerkeret?
Ha a gyógyszerkeret összege elfogy, akkor a közgyógyellátásra jogosult is az általános támogatási szabályok szerint – a térítési díj megfizetésével – válthatja ki a gyógyszerét.
Van-e lehetőség a gyógyszerkeret megváltoztatására (év közbeni felülvizsgálatára)?
Amennyiben a közgyógyellátásban részesülő személy egészségi állapotában, a gyógykezelését szolgáló terápiában, vagy a keret megállapításakor figyelembe vett gyógyszerek térítési díjában olyan változás következik be, amelynek következtében havi rendszeres kiadása a gyógyszerkeret megállapításakor figyelembe vett gyógyszerköltséghez képest ténylegesen legalább 1.000,- forinttal megváltozik, lehetőség van az egyéni gyógyszerkeret év közbeni felülvizsgálatára.
A felülvizsgálatot külön kell kérelmezni a lakóhely szerint illetékes járási hivataltól, és csatolni kell a háziorvos igazolását a havi rendszeres gyógyító ellátás szükségletéről, illetve a háziorvos nyilatkozatát arról, hogy a közgyógyellátásra jogosult személy által havonta rendszeresen használt gyógyszerek térítési díjának a jogosultság megállapítása óta eltelt időszakban történt emelkedése meghaladja a havi 1.000,- forintot.
A módosított gyógyszerkeret a közgyógyellátásra való jogosultság lejártának idejére vonatkozik, ebben az esetben új igazolványt nem állítanak ki, az az eredeti igazolvány hatályának lejártáig használható.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a gyógyszerkeret felülvizsgálatának kérelmezése esetén a korábban megállapított keret összege csökkenhet is, ha az új terápia vagy az egészségi állapot megváltozása miatt szükséges gyógyszerek költsége ezt indokolja, illetve a normatív jogcímen megállapított igazolványoknál akár a jogosultság megszűnését is eredményezheti a költség csökkenése.
A felülvizsgálat során megállapított magasabb egyéni gyógyszerkeret a határozat meghozatalát követő 15. naptól jár. A felülvizsgálat során megállapított alacsonyabb egyéni gyógyszerkeret a határozat meghozatalát követő 30. naptól jár. Ha a felülvizsgálat eredményeképpen a jogosultság megszüntetésére kerül sor, annak időpontja a határozat meghozatalát követő 30. nap.
Leave a reply